Bazsi

Bazsi
Nagyboldogasszony-templom 2006-ban
Bazsi címere
Közigazgatás
Ország	Magyarország
Régió	Közép-Dunántúl
Megye	Veszprém
Járás	Sümegi
Jogállás	község
Polgármester	Szentes László (független)
Irányítószám	8352
Körzethívószám	87
Népesség
Teljes népesség	414 fő (2026. jan. 1.)
Népsűrűség	42,75 fő/km²
Földrajzi adatok
Terület	9,1 km²
Időzóna	CET, UTC+1
Elhelyezkedése
é. sz. 46° 55′ 57″, k. h. 17° 14′ 49″46.932588888889, 17.246880555556
Bazsi Pozíció Veszprém megye térképén
Bazsi weboldala
A Wikimédia Commons tartalmaz Bazsi témájú médiaállományokat.
Sablon Wikidata Segítség

Bazsi község Veszprém megyében, a Sümegi járásban. Eredetileg – Szent István magyar király korától az 1950-es megyerendezésig – Zala vármegyéhez tartozott. Lakosainak száma 414 fő (2026. január 1.).

Fekvése

A település Zala és Veszprém megye határán fekszik, Hévíztől 20, a Balatontól 23 kilométerre. Nyugaton Sümegcsehi, délen Zalaszántó, keleten Sümegprága, északkeleten Sümeg határos vele. A település központján végighalad a Keszthely és Sümeg között húzódó 7327-es út, s közigazgatási területének északi szélén elhalad a Sümeget a Zalaszentgróti járás településeivel összekötő 7333-as út is.

A község területe természetföldrajzilag a Bakony délnyugati részéhez tartozik, melybe észak-északkelet felől benyúlik a Marcal-medence lapálya. Délről, délnyugatról 200–250 méter tengerszint feletti magasságú dombok, a Keszthelyi-fennsík bazalthegyeinek erdős nyúlványai koszorúzzák (Kovácsi-hegy, Tátika-hegyvonulat). Kis hozamú folyóvizei (Berek-kút, Delelő-kút, Nagy-erdő patak) a Marcal vízgyűjtő területéhez tartoznak. Földjét öntéstalaj, lösz, agyagos és homokos talajok és bazalt alkotják. A település szubmediterrán éghajlatú; határánál húzódik a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.

Bazsi térképe 1780–85 körül

Története

A kedvező földrajzi fekvésből és néhány régészeti leletből arra következtethetünk, hogy a táj már az őskorban és az ókorban is lakott hely lehetett, véglegesen azonban minden valószínűség szerint csak a honfoglalás korában népesedett be.

A település neve személynévből származik. A névadás módja korai, legkésőbb 12. századi és jellegzetesen magyar helynévadásra utal. Az oklevelekben először valószínűleg 1249-ben jelent meg (Bosoy), de biztos forrás csak 1409-ből maradt fenn (Base). A középkori falu nem a mai helyén, hanem feltehetőleg a Szentberekben volt. A szájhagyományt – miszerint ott valaha templom is állott – régészeti leletek (épületmaradványok) is alátámasztják. A jeles múlt századi földrajzi névgyűjtő, Pesty Frigyes 1864-es adatai szerint a korabeli adatközlők azt tartották a név jelentéséről, hogy hajdan ingoványos hely lehetett, „aminek nyoma most is látszik”, és mellette egy „kápolnaféle épületnek nyomai láthatók”.

A török kor megpróbáltatásaiban Bazsi népének is osztoznia kellett sok ezer, addig virágzó magyar falu és az egész ország sorsával. Ma még csak keveset tudunk erről a válságos korszakról. Bizonyára nem egyszer kellett a falunak az ellenség elől menekülnie, javait vagy puszta életét mentenie – néha azt is sikertelenül. 1548-ban például – talán török támadás következtében – a telkek zömét tűz pusztította el. A falu adófizető (vagyis adóképes) telkeinek száma 1590-re a fél évszázaddal korábbi érték 1/10-ére esett vissza. A telkek 2/3-a üresen állt.

A lakosság újratelepítését – fennmaradt adatok szerint – már a 16. század közepén megkísérelték, de ez a telepítés nem bizonyult eredményesnek. A török hódítók végleges kiűzéséig eltelt nehéz másfél évszázad alatt a termőföld, az eszközök és az emberi erő annyira meggyengült, megfogyatkozott, hogy szükségessé vált a falu újbóli betelepítése. A községnek ez a „második honfoglalása” azoknak a német-ajkú (sváb vagy szász), római katolikus vallású lakosoknak a nevéhez fűződik, akiket a falu földesura, a veszprémi püspök telepített le a 17. század legvégén. A község újjáépítőiről, eredetükről, életükről sajnos nem sok adat maradt fenn, de a község utcaszerkezete, régebbi részeinek arculata az újjáépítés eredményeképpen alakult ki.

A Szentbereki dűlőt elhagyta, és egy kis magaslaton települt meg a falu. Közepén áll az 1787-ben épült templom. A barokk stílusú templomot Bajzáth József veszprémi püspök építtette. Műemlék jellegű. Helyén már 1731-ben emeltek templomot, de annak tornya és sekrestyéje még nem volt, s később az állapota is annyira megromlott, hogy újat kellett helyette építeni.

A szőlőhegyen található "Hálaadó" kápolnát az 1850-es években egy nagy jégverés után építtették az ottani birtokosok Teréz asszony támogatásával.

Bazsit évszázadokon át jobbágyi függés kötötte földesurához, a Veszprémi püspökhöz, illetve a püspökség veszprémi uradalmához. Lakói akkor csaknem mind (99%-ban) római katolikusok voltak.

A falu múltja sok közös vonást mutat a szomszédos Csehi és Prága történetével, mely falvak lakói szintén a püspökség jobbágyai voltak.

A városias Sümeg piacával, úri székével, búcsújáróhelyével, később a közigazgatás szálával fűzte magához a falvakat. A Sümegről kisugárzó barokk építészeti hatást a bazsi házak némelyike máig mutatja, oszlopos-árkádos tornácával, nemes egyszerűséggel díszített homlokzatával.

Festetics György jóvoltából 1791-től postajárat működött Sümeg és Keszthely között, amely Bazsit is bekapcsolta a napi vérkeringésbe. 1828-ban 604 lelket (105 háznép) számláltak, akik zömmel 3 nyomásos parasztgazdaságot tartottak fenn a hozzátartozó igavonó és más haszonállatokkal. Akkor meghatározó település volt a környéken, de azóta a szomszédos települések lélekszámban megelőzték. A szántóföldi növénytermesztés mellett jelentős volt a gyümölcs- és szőlőtermesztés is – ez utóbbira ma is 110 ha I. osztályú szőlőterület kataszterbe sorolt vulkanikus (bazalt) eredetű terület áll rendelkezésre – de a 20. század második felében az ültetvények zöme tönkrement.

A település szorgalmas, földművelésből és erdőgazdálkodásból élő népét 1959-ben termelőszövetkezetbe szervezték, s attól kezdve Bazsin is rohamosan hanyatlott, és a legutóbbi változások után sem éledt újra az ősi birtok és az ősi foglalkozás szeretete és megbecsülése.

A falu szülötte Simon István költő, akit halála után is tisztel szülőföldje – ennek jegyében minden évben gyermekversmondó versenyt rendeznek emlékére.

A sümegi út szélén egy emléktábla hívja fel a figyelmet arra, hogy a nagy költő, Berzsenyi Dániel e helyről tekintett vissza szülőföldjére, mikor Niklára költözött, s itt írta a Búcsúzás Kemenesaljától című költeményét.

A településről ma hiányzik az iskola, a pedagógus – s legfőképpen az összetartás, a régi értelemben vett faluközösség.

Az önkormányzat tagja a "Sümeg Térségi önkormányzatok Területfejlesztési Társulásnak".

A település jellegzetes növénye az őshonos szelíd (étkezési) gesztenye (Castanea sativa), amelynek kupacsos termése szimbólum lett. Bazsi jelképeinek megalkotásában – az elbizonytalanodott jelen átugrásával – címere a település szellemiségét és a gesztenyefa szívós megújuló képességét fejezi ki. A táj, az élővilág, a klíma és az épített örökség együttesen adja a falu pannon jellegét.

Bazsi a Balaton közelségénél, fekvésénél, erdősültségénél, jó levegőjénél és fajgazdag régi jellegű gyümölcstermesztésénél fogva predesztinált lehetne az ökotermesztésre és ökoturizmusra. Talán ez lehetne a jövője.

Közélete

Polgármesterei

• 1990–1994: Furján László (független)
• 1994–1998: Furján László (független)
• 1998–2002: Dr. Tóth György (független)
• 2002–2006: Szentes László (független)
• 2006–2010: Szentes László (független)
• 2010–2014: Szentes László (független)
• 2014–2019: Szentes László (független)
• 2019–2024: Szentes László (független)
• 2024– : Szentes László (független)

Népesség

A település népességének változása:

A népesség alakulása 2013 és 2026 között:

Lakosok száma	388	396	398	406	419	413	412	410	414
	2013	2014	2015	2021	2022	2023	2024	2025	2026

Adatok: Wikidata

A 2011-es népszámlálás idején a lakosok 99,2%-a magyarnak, 2,7% németnek mondta magát (0,8% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt az végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 85,8%, református 2,2%, felekezeten kívüli 4,7% (6,6% nem nyilatkozott).

2022-ben a lakosság 80,9%-a vallotta magát magyarnak, 2,1% cigánynak, 1,2% németnek, 0,5% örménynek, 0,2% bolgárnak, 2,1% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (18,4% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 47% volt római katolikus, 0,7% református, 0,2% evangélikus, 0,2% görögkatolikus, 1% egyéb keresztény, 2,1% egyéb katolikus, 5,7% felekezeten kívüli (42% nem válaszolt).

Galéria

• 
  Harangláb
• 
  Nagyboldogasszony templom
• 
  Keresztek
• 
  Ravatalozó
• 
  A település egyik háza
• 
  Simon István Művelődési Ház
• 
  Fahíd
• 
  Harangláb és templom
• 
  Homokkő szobor

Nevezetességei

Berzsenyi Dániel emléktábla

• Nagyboldogasszony római katolikus templom (1731/1787)
• Szőlőhegyi, ún. "Hálaadó" kápolna (1850)
• Temetői harangláb (2006)
• A községben született Simon István költő (1926–1975)
• Simon István Emlékház
• Simon István síremléke
• Berzsenyi Dániel-emléktábla
• Bányató
• Tátika Felső és Alsó Vára
• Tátikai Ősbükkös Erdőrezervátum
• A Kovácsi-hegycsoport területén található Herman-tó
• A Kovácsi-hegycsoport területén található Bazaltutca és a Vadlán-lik

További információk

• Tátika vár
• Tátika alsó vára